Sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy aki a hirdetésre kattintott, kitöltötte a jelentkezési űrlapot, azzal már le is tudta a bizalomépítést, hiszen már megadta az elérhetőségi adatait. Sajnos ez óriási tévhit!
Az első telefonhívás alkalmával az érdeklődő még nem tudja, hogy te ki vagy. Talán arra sem emlékszik, hogy konkrétan milyen volt a hirdetés kreatív anyaga. Egy biztos, hogy a kattintás pillanatában, majd az űrlap kitöltése során elindult benne egy igény.
Tehát mindenképpen fontos, hogy mindezt szem előtt tartsd:
Egy 2022-es közvéleménykutatás eredményei alapján, melyben azt kérdezték meg, hogy milyen szempontok alapján választanak biztosítót a magyarok, elmondhatjuk, hogy a bizalom nagy szerepet játszik az ügyfelek döntésében.
Az adatok szerint ugyanis a válaszadók 14%-a fontosnak tartja, hogy pénzügyi tanácsadó/biztosítási ügynök segítségét, tanácsát kérje a biztosítási ügyek tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a bizalomépítés kulcsfontosságú a sikeres értékesítéshez.
De hogyan tudsz bizalmat építeni az érdeklődőkkel az első hívás során?
Légy barátságos és figyelmes az első telefonhívás során. Ez segít abban, hogy az érdeklődők pozitív benyomást kapjanak rólad. Hiszen egészen eddig még csak egy űrlapot töltöttek ki.
Hallgasd meg az érdeklődő igényeit és problémáit. Kérdezz részletekre kitérően, hogy megismerhesd a konkrét helyzetét.
Amint találsz egy kapcsolódási pontot, demonstráld, hogy egy régebbi ügyfelednek hogyan tudtál segíteni, aki hasonló helyzetben volt, mint most ő.
Legyenek a válaszaid pontosak az ügyfél kérdéseire. Ha biztosítási termékekről kérdez, adj érthető és informatív válaszokat. Ez bizalmat épít fel rólad az ügyfél szemében, mivel megmutatod a mélyreható szakértelmed a területen. És természetesen mindezt úgy, hogy egy laikusnak is könnyen emészthető legyen az információ.
A bizalomépítés egy kritikus pont a leadfeldolgozás során, mivel az ügyfelek döntését nagymértékben befolyásolja. Ezért fókuszálj az első benyomásra, mérd fel az igényeket, hozz fel példákat, mutasd be a szakértelmed, és a legfontosabb: kínálj valós értéket tukmálás helyett.
Csatlakozz és mostantól elküldjük a legújabb tartalmainkat, hogy semmiképp se maradj le róluk!
Mostantól elküldjük számodra a legújabb tanaynagainkat, érdekességeinket.
Jó tanulást 😉
7: Hatékony Lead feldolgozási tippek
9: Így többszörözheted meg A leadek számát, TELJESEN INGYEN!